ZöPö blogjában találtam anno ezt a gyöngyszemet, de mint annyi sztárjelölt társát (Polgár Jenő, Matisz nagypapa, stb.) , az ilyesmire fogékony média (pl. Sláger rádió) is felkarolta. ZöPö hozzájárult, hogy az elemzést átvegyem tőle.
A film klasszikus, hármas tagolású (fej, tor, potroh) történetet
mesél el. Térben és időben a töredezett-javítgatott magyar aszfalt
kopott rögvalóságának villanásnyi bemutatásával helyezi el a
jelenéseket az operatőr. Kistotállal indít a kép, az ősz Tiborc jő,
panasz a tekintete, panasz a járása, panasz egész nyomorúságos,
gyötrelmes élte. A Kórus szólítja meg a síkon kívülről: tedd le
lelked terhét, oszd hát meg velünk a gondodat, vén szolga. Tiborc
azonban váratlanul, egy földrengés erejével döbbentve mellkasunkat
éljenez és fényes, leonidászi győzelmet deklamál. Kifordult sarkából
a világ, a kamera is fejtetőre áll, mint Grigorij Csuhraj Ballada a
katonáról-jának félelmetes szépségű nyitójelenetében. Hogyan hát?
Tiborc, a mi Tiborcunk ma nem panaszkodni fog? Nem bizony! A Kórus
döbbenetében sután ismétli Tiborc szavait, de felfogni képtelen. A
bevezetést lágyan szekond plánra váltva fejezi be a kamera.
A második felvonás élesen ellenpontozza a bevezetés optimista
lelkesedését. Egy büszke nép egész létének és megmaradásának agóniája
sejlik fel Tiborc szavai közül. "Én magyar vagyok! Te nem vagy
magyar!" Végromlásban a nemzet, mint oldott kéve széthull nemes
fajunk. Tibor hajadonfőtt, a nemzethalál feletti fájdalmában, vagy
talán az isteneket kiengesztelendő, áldozatul balját is levágná jobb
kezével: a szekercével való csapkodást imitálja. Vagy talán Mucius
Scaevola babérjaira tör? Nem tudhatjuk. A Kórus helyesel. (Lenne-e
persze oly erő, mely ennek a mindent elsöprő szittya cunaminak
elejibe állhatna?)
A befejezésben ismét kistotálra vált a kép. A távolodó Tiborc a
boxgála műsorvezetőjét megidézve eleveníti fel a fényes győzelmet.
Jobb ökle a magas egeket ütlegeli, hozzá fél lábbal lábujjhegyre is
áll. Így már a sztratoszféráig ér fel a Szent Jobb, immár egylényegű
Erdei öklével, mely leütötte, mint a büdös szart. Erdei, a mi
erdeink! (Bakony, Bükk, Mátra.) A gondterhes Tiborccal azonban senki
nem törődik, hajdan büszke tartása megtört, alakja fáradtan olvad
bele ismét a hideg, szürke utca reggeli forgatagába. A Kórus
hiénaként röhög.
